Régi használati tárgyak
Drótos Anikó 6.osztály 2006.05.08. 10:13
Akit érdekel a néprajz, kiegészítő anyagot talál az Anikó által szerkesztett dolgozatban.
szalmakötés, szalmafonás
a szalma hajtogatás útján fonadékká alakítása. A szalmakötést leginkább a szalmakalap készítésénél alkalmazzák. A rendszerint külön aratott, válogatott búza- vagy rozsszálak kalászaiból sulyokkal kiverik a magot, majd tisztítják a szalmát: ízekre szedik, a bütyöknél elvágják, a levélhüvelyeket eltávolítják. A tiszta, megnedvesített szalmából 6, 7, 8, 12 szálával lapos szalagfonatokat készítenek. A – gyakran foggal megpuhított – fonatot köröskörösen kalapformára varrják. Erdélyben, a mezőségi Széken és különösen a Székelyföldön (Kőrispatak, Bözöd, Rava, Csöb) hozzáértő parasztemberek munkája és háziiparként is űzik Szalmakötéssel méhkas, különfajta terménytároló edények, székülőke is készül. – Irod. Igmándy József: A hajdúnánási szalmakalapipar (Népr. Ért., 1940); Bakó Elemér: Szalmakalapvarrás Hencidán (Népr. Ért., 1940)
Gabonatárolás
A szemes gabona tárolására évszázadok során a legkülönfélébb tárolási módok alakultak ki a magyar nyelvterületeken, melyek tipológiailag a következőképpen osztályozhatók:
a) föld alatti tárolás (→ gabonásverem);
b) edényben való tárolás: kivájt fatörzs (dudu, buduc, faköpű), szalmából kötött edény (kópic), vesszőkas (→ gabonáskas), szegelt vagy ácsolt láda (ferslóg, → hombár, szuszék), feneketlen hordó (kád), zsák;
c) speciális különálló épület (hombár, életes ház, → szántalpas hombár, boglyakemence alakú → gabonás, → magtár);
d) több célú különálló kamraszerű épület kamra, → gabonás, kástu);
e) kamrába épített deszka rekeszték (hombár);
f) lakóház padlásán kupacban (csomó, garmada, rakás) vagy elterítve való tárolás. Az a–b) és részben a c) típusok a jobbára önellátó jobbágygazdaságokban (19. sz.-ig), a c–f) típusok a kisárutermelő parasztgazdaságokban
íjas csapda
a Dunántúl K-i részén, a Duna–Tisza közén, de – Erdély kivételével – szórványosan másutt is előforduló, ürgefogásra használatos csapda, amely az íj és nyíl elvén működik. A fatokban mozgó szeges végű nyílvesszőt az íj felhúzása után egy pecekkel rögzítik, s a csapdát ráhelyezik az ürgelyukra. A kifelé tartó állat az útjában levő pecket elmozdítja, mire az íj működésbe jön, s a szeges végű nyíl a fatokhoz szorítja az állatkát. A népnyelvben általában ürgefogó, ritkábban ürgecsapda, ürgekaloda, ürgekelepce néven ismerete.
varsa
Tölcsérszerű nyílással készült, a végén kúposan végződő, vesszőből font öblös halfogó eszköz, amelynek a vizek járása, a halak tulajdonsága szerint sok változata ismeretes.Más néven (szív, versek, versik, versike, vörcsög, vörcsök). Sűrű fonásúak az alföldi, székelyföldi csíkvarsák. Ritkább fonású varsákkal sebes vízben nagyobb halakat fognak (Kraszna, Tisza mente, Kecskemét vidéke).
Hajítófa
1. mindkét végén kihegyezett, kb. 65 cm hosszú, 5 cm átmérőjű keményfa karó. Végeit esetleg tűzben megpörkölték, hogy tartósabb legyen. A kiskunsági pásztorok 5–6 hajítófát (cüvek, hajítófa, karó, nyárs) kötélhurokban hordtak a vállukon. Verekedésnél a hajítófát egyik végénél fogva egymásra hajították, egymást megcüvekelték, támadó ebekre, farkasokra vetették. A kis- és nagykunsági pásztorok a századfordulón még használták a hajítófát. A Nagy-Sárrét → pákászai hajítófával madarakat ejtettek el. farkas háló
|