Kalász László: A hegyek

                 egy darab eget

emelnek a válluk felett

ez az én hazám világom:

mint egy óriási lábnyom

kirik-kerek

belépottyanva fellegek

mint a tóban mint a libák

s mindegyik mást és mást kiált

az ott kelet

ott Napnak dunyhát tereget

éjszakára a hegyháton

szénát szárítgató ángyom

arra van dél ott a bátyám

inget izzaszt hajló hátán

ott meg észak magasodik

ahol gulyánk szelet iszik

s fent középen

délben fény lyukad az égen

Kalász László: Lila szputnyik

                                  a karalábé

a sárgarépa tűzrakéta

arany ágyúgolyó a tök

a madarak terhes repülők

s hajamba bombák hullanak

szemem radar

pillantásom irányait

kerti csatákról fellököm

hegytetőn a nap-akna robban

szilánkjai a csillagok

atomgomba-rongyok afelhők

beszívják fáklya-öklömet:

föld s ég tüzében meg se kottyan

égalj fényében gyufaláng

dühöm kígyóz a levegőben

cigarettámnak füstje csak

gondjaim fűbe ugranak

agyamból s már csak bogarak

rögeszmék a kemény göröngyök

botlasztanak