A Habsburg uralkodóház képviseletében a Bresciában már kipróbált „hiéna” Julius HAYNAU táborszernagy a világosi fegyverletételt követően azonnal megkezdte a megtorlásokat. 1849 október 6.-án a szabadságarc dicsőséges főtisztjeit, mint valami gonosztevőket kötél általi, (PÖLTENBERG ERNŐ, TÖRÖK IGNÁC, LAHNER GYÖRGY, KNEZICH KÁROLY, NAGY-SÁNDOR JÓZSEF,LEININGEN-WESTENBURG KÁROLY, AULICH LAJOS, DAMJANICH JÁNOS, VÉCSEY KÁROLY), illetve négy főtisztet „kegyelemből” golyó általi halálra ítéltek, és végeztek ki az Aradon. (DESSEWFFY ARISZTID, LÁZÁR VILMOS, SCHWEIDEL JÓZSEF, KISS ERNŐ) 

A véres kivégzések a magyar nemzetre, de bátran kijelenthetjük, hogy az európai közvéleményre is sokkolóan hatottak és előrevetítették az önkényuralom hosszú évtizedeit. Aki figyelemmel kíséri az utóbbi évtizedek társadalmi-politikai változásait, az tanúsíthatja, hogy az aradi vértanúk kivégzésének emléke máig kitapintható mély nyomokat hagyott népünk emlékezetében, és 150 év múltán is élő történelmi hagyományként kezelhetjük.